Még több információra van szüksége? +36 20 262 4740

SANYO Családi Nap 2008

Az év elején tett cégfelméréseink között szerepelt a dorogi cég, akik röviddel az ajánlattételt követően megbíztak a nyári Családi Nap lebonyolításával. Egy olyan óriásvállalattal találtuk szembe magunkat, akiknek japán vezetése a környezetvédelem alapelve mellett a precizitást és a tökéletes szervezést várta el tőlünk. Éppen ezért igyekeztünk olyan rendezvényt alkotni, amelyben gyermeket felnőttet, egész családot érintő programjainkban nagy hangsúlyt kapott a sport, az egészségmegőrzés és az önfeledt szórakozást biztosító színpadi program. A cég vezérelvei közé tartozik a Környezetvédelem, ezért egy Virágültetési Rekordkísérlet felállításával igyekeztünk minél nagyobb részvétel mellett elérni, hogy a gyár dolgozói együtt tegyenek környezetünk megóvásáért. A Rekord nemhogy beállítódott, hanem meg is dőlt! A cég logójának virágok általi kialakításában együtt vett részt a japán vezetés, a dolgozók, és azok családtagjai. Olyan momentuma volt ez a Családi Napnak, ahol mindenki egységesen a közösség erejével teremtett valami igazán nagyot és emlékezeteset. Azóta mindenki erről beszél Dorogon és a mai napig mindenki láthatja a gyár mellett elhaladva a remekművet, nem felejtve a Sanyo 2008-ban általunk megrendezett Családi Napját.

Ezek azok a pillanatok, amelyekért igyekszünk az úton maradni, azon az úton, ahol az elképzeléseink és a partnereink igényei egyedire szabott formában, egységes koncepcióban egymásra találnak!

Kérjen több információt, hívjon most!
+36 20 262 4740 Küldjön e-mailt!

Kérje ajánlatunkat!

Elküldöm

Sikerre vittük rendezvényeiket

"A Sanyo Hungary Kft. vezetői nevében szeretném megköszönni a sok segítséget és erőfeszítést, amit a Sanyo családi nap érdekében tettek. Úgy gondoljuk a családi nap sikeréhez nagyban hozzájárultak kreativitásukkal és szakmai hozzáértésükkel. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk a családi napról, reméljük máskor is lesz alkalmunk együtt dolgozni Önökkel."

Jagudits Ákos
Sanyo Hungary