SANYO Karácsony 2008
Mikulás napján rendezte meg a SANYO Hungary Kft. a dolgozói részére a karácsonyi partit.
A vezetőség kifejezett kérésére a magyar-japán kultúra találkozása adta a rendezvény fő témáját, amely kifejezésre jutott mind a hostessek külső megjelenésében, mind a műsorban, mind a vendéglátás terén. Az esemény csúcspontja a magyar és japán néptánc elemeket ötvöző táncbemutató volt, amely végül a vendégek, az alkalmazottak bevonásával egy hatalmas össztáncba végződött. Öröm volt látni, ahogy a japán vezetőség lelkesen gyakorolja a lépéseket a házi tánciskolában.
Rendezvényszervezőként a különös kihívást a helyszín és a magas létszám ellenére az ünnepi légkör megteremtése jelentette. Az eseményre a gyár területén került sor egy olyan hatalmas szárnyban, ahol a rendezvény előtt pár hónappal még gyártás folyt. Úgy kellett berendezni és feldíszíteni, hogy optikailag egy kicsit kisebbnek hasson a terület, és barátságos, meleg hangulatot sugározzon. Ezt elsősorban körasztalos terítéssel, és a mennyezetről lelógó óriás díszekkel oldottuk meg. A bejáratban pedig sült gesztenye és forralt bor fogadta az érkezőket, így mire beléptek a terembe, már átlengte őket a Karácsony illata.
A vidám, táncoslábú csapatot elnézve egy igazán jó hangulatú Karácsonyt sikerült varázsolni a SANYO életébe, ahol a vendégek "győzedelmeskedtek" a zenekar, az Ungar Band felett, akik kimerülésig biztosították a talpalávalót.