Konferenciák
A konferenciák és a szakmai képzések megszervezésének kezdetén az első alapvető kritérium, hogy a rendezvény lebonyolításához minden technikai háttér, illetve megfelelő infrastruktúra adott legyen a kellő színvonal biztosítása érdekében.
Ugyanakkor ahhoz, hogy ne csupán a száraz szakmaiságról szóljanak ezek az események, a meghívottakat tanácsos egy kis kényeztetésben is részesíteni. Egyrészről az alapellátások (étkezés, több napos eseménynél szállás stb.) terén is kimagasló szolgáltatást kell nyújtani, mert szakmai szempontból hiába tökéletes a rendezvény, ha ahhoz nem társul megfelelő komfortérzet. Másrészről érdemes egy-egy programlehetőséget is felkínálni a vendégeknek. Elengedhetetlen ugyanis, hogy a merev szakmaiság ellenpólusaként a kikapcsolódásra is lehetőség nyíljon. Sokszor egy jól kiválasztott helyszín eleve biztosítja a pihenésre szánt idő kellemes eltöltését, de számos esetben a rendezvényen belül kvázi egy önálló rendezvény megszervezésére is sor kerül az esemény záró akkordjaként. Amennyiben az adott cég ez utóbbi utat választja, a lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg a résztvevők szórakoztatására.
Ennél a rendezvény típusnál tehát a legfontosabb, hogy a színvonalas lebonyolítás ne csupán a szakmai szempontokon alapuljon, hanem tartalmas szabadidős programokhoz is kellő ötlettel szolgáljon. Ennek a kettőnek a megfelelő aránya vezethet igazán sikerre.
Referenciáink - Konferenciák
-
GROUPAMA GARANCIA Biztosító Országos Vezetői Értekezlet 2011. szeptember
2011. szeptember 8-9.
150 fő -
GROUPAMA GARANCIA Biztosító Országos Konferencia 2011
2011. február 14-15.
520 fő